A konfucianizmus

     Az irányzat lényege, hogy társadalmi méretekben fogalmaz meg olyan elgondolásokat, amelyeket követve az egész társadalom működőképessé lehet, és a császárkorig elmenően egy uralkodó számára biztosítja az egész társadalom tiszteletét, megbecsülését. Alapítója Kung Csiu (i.e.551-479), aki Lu fejedelemségben született. Neve annyit jelent, hogy a Kung családban született fiúgyermek. Európai misszionáriusok latinosították évezredek múltán Konfuciuszra. Ebben benne van a Fu-ce név maradványa, ami magas rangot jelent Kínában.

A konfucianizmus tanításait összegyűtjő mű a Lun-jü ("Beszélgetések és mondások"). A Lun-jü tanítása a társadalom viszonyaira, berendezkedésére vonatkozik: meghatározza a fő viselkedésformákat, s a családot mint legfontosabb egységet jelöli meg. Konfuciusz tanítványaival együtt írta műveit. Az egyik legfontosabb tanítvány Ceng-ce, aki a gyermeki kegyeletet, a hsziaót fejtette ki, egy szent könyvben, a csingben. A "Hsziao-csing" könyv megfogalmazza a társadalom alapkövetelményét: azt, hogy mindenki tisztelettel és engedelmességgel tartozik a családfőnek, aki gondoskodik róla. A hsziao tehát az egész társadalmi berendezkedés egyik fő koncepciója. A másik a ti, ami az idősebbik iránti tiszteletet jelenti. A ti és a hsziao együttes megvalósulása teszi lehetővé, hogy az emberség és a rend uralkodóvá váljék a társadalomban.

A taoizmus

     Ez egy olyan világméretű filozófiai rendszer, amely a kínai hagyományt összeköti a körülötte lévő természettel. Alapítója Lao-tan, azaz Lao-ce. Szerinte a világ rendjét az határozza meg, hogy az ember a természet része, a világmindenség megkülönböztetett egysége. A konfucianizmus és a taoizmus így voltaképpen kiegészíti egymást: a társadalom és benne az ember életét a konfucianizmus szabályozza, az emberi világnak a természethez való viszonyát pedig a taoizmus igyekszik meghatározni.

Lao-ce Konfuciusz előtt élt, de tanításait későbbi összefoglalásokból ismerte meg a világ.