A Qing-dinasztia

1644-ben megalakult a Qing-dinasztia, amely 1911-ig uralkodott. A 268 év alatt összesen 10 császár ült a kínai császári trónon. A Qing-birodalom fénykorában az ország területe elérte a 12 millió négyzetkilométert.
1616-ban Nuerhachi (Nurhacsi) mandzsu vezér létrehozta a Jin utófejedelemségét. Fia, a Huan Taiji a fejedelemség nevét Qing-re változtatta. 
1644-ben a Li Zicheng-féle parasztfelkelés megdöntötte a Ming-uralmat, amelynek utolsó császára, Cong Zhen felakasztotta magát. A parasztlázadásokat sorra leverték a Qing-csapatok, és a Ming-dinasztiához hű fegyveres ellenállásokat is. 1644-ben Pekingben kikiáltották a Qing-dinasztia megalakulását.
A dinasztia elején az osztályellentétek enyhítésére gazdaságfejlesztő politikát vezettek be, csökkentették az adóztatást, a parlagon heverő, megműveletlen földeket parasztoknak adták, fejlesztették a belkereskedelmet. A XVIII. század közepén a feudális kínai birodalomban a gazdaság korábban nem látott mértékben virágzott. A történészek ezt a felvirágzó korszakot "Kangxi-Yongzheng-Qianlong felvirágzás korának" nevezik. A XVIII. század végén a kínai lakosság száma már megközelítette a 300 milliót.
1661-ben Zheng Chenggong hadiflottájával átkelt a Tajvani tengerszoroson, majd nagy csapást mért a szigetet 38 éve megszállás alatt tartó holland gyarmatosítókra, akiket a következő évben pedig végleg térdre kényszerített. Ezzel Tajvan visszakerült Kínához.
A XVI. század második felében a cári Oroszország keleti irányban Akaszáig, illetve Nyibuchuig terjesztette ki hatalmát. A Qing-hatóságok tiltakozásai eredménytelenek maradtak. 1685-ben, illetve 1686-ban a trónon ülő Kangxi császár két ízben nagy hadsereget küldött az orosz hódítók ellen, és végül 1689-ben megkötötték a Nyibuchui (a mai Nyercsinszk város) határszerződést.
A qianlongi években leverték a dzsungáriai és Galdan-féle szakadárok lázadásait, egyesítették az ország északnyugati Xinjiang területeit, ezzel egy időben fejlesztették a gazdaságot a határvidékeken, ahol gyors ütemben fejlődőtt a kultúra és a közlekedés is.
A Daoguan császár uralkodása előtti évtizedekben sok kiemelkedő gondolkodó, filozófus működött a birodalomban, többek között Wang Fuzi, Huang Zongxi, Gu Yangwu és Dai Zheng. Az irodalmárok közül nagy nevet szerzett Cao Xueqing, aki a "Vörös szoba álma" című híres regényt írója. Rajta kívül jeles író volt még többek között Wu Jingzi regényíró és Kong Shangren drámaíró is. A kormány irányításával napvilágot látott a hatalmas terjedelmű 1628 kötetes nagy enciklopédia, a "Gu Jin Tushu Jicheng", és a tízezer kötetes klasszikus kínai műveket tartalmazó gyűjtmény, a "Si Ku Quanshu". A tudományok terén kiemelkedett az építészet.
A Qing-uralkodók konzervatív politikát folytattak. A gazdaság fejlesztésekor elsőbbséget biztosítottak a mezőgazdaságnak. Az országlásban kizárólag a konfuciánus tanokat tekintették egyedüli mércének. Kegyetlenül elnyomták a másként gondolkodókat. A külvilág felé pedig továbbra is zárva tartották az országot.
1840-ben az ópiumháború megnyitotta az utat az imperialista hatalmak számára Kína ellen. Számos egyenlőtlen jogi szerződést kényszerítettek a kínai kormányra, amelyek értelmében határterületeket szakítottak le, súlyos hadisarcot csikartak ki az országtól, érdekterületeket, elsősorban kikötővárosokban külön negyedeket foglaltak le, kereskedelmi kikötőket nyitottak meg. Mindezek következtében Kína fokozatosan félfeudális-félgyarmat országgá vált. 1900-ban kirobbant a Taiping-felkelés, azaz a boxerlázadás, a világtörténelem egyik legnagyobb parasztfelkelése. Szinte ugyanekkor volt a Nianjun felkelés. Az uralkodó réteg belső reformmal próbálta megmenteni a helyzetet, így például európai országokba küldtek tanulókat, akik hazatérésük után vezető pozíciókba kerültek. 1898-ban a Qing-kormány saját maga kezdeményezett reformokat, de miden csődöt mondott, hiszen nem volt kapcsolatuk a néppel.
1911-ben Sun Yatsen vezetésével megdöntötték a Qing-diansztát, Kína utolsó feudális dinasztiáját. Kína ezzel új korszakba lépett.