A Ming-dinasztia

1368-ban Zhu Yuanzhang Nangkingban megalapította a Ming-dinasztát. 31 éves uralkodása alatt kemény kézzel szilárdította meg a központi hatalmat, kegyetlenül végzett azokkal, akik korábban nagy erővel segítettek neki a dinasztiaalapításban. A császár ugyanakkor kíméletlenül leszámolt a császári uralkodással szembehelyezkedő ellenséges erőkkel. Trónját unokája, Jian Wen Di örökölte, ám a fiatal uralkodót nagybátyja, Zhu Li letaszította a trónról, Cheng Di néven császár lett. Ő volt az, aki 1421-ben a fővárost Pekingbe tette át.
Az uralkodók igyekezete ellenére a központi hatalom mégsem bizonyult erősnek. A több ok közül az egyik az volt, hogy a trónon ülő császárok rendszerint igen fiatalok voltak és az uralom gyakorlása rendre az eunuchok kezébe került. A tisztességes vezető tisztségviselőket vagy kivégezék, vagy száműzték. Leverték a parasztfelkeléseket is.
Volt egy Zhang Juzheng nevő kancellár, aki a társadalmi feszültség enyhítésére reformpolitikát vezetett be, némi eredménnyel, hiszen ez idő alatt fejlődött a mezőgazdaság. Zhang kancellár irányításával megrendszabályoztak több folyót, adócsökkentést hajtottak végre, így bizonyos mértékben sikerült a kancellárnak levenni a terhet a lakosságról, amivel enyhítette a társadalmi feszültséget.
A Ming-dinasztia békés idejében fejlődött a mezőgazdaság, a szövőipar és a porcelánégetés, fejlődött a vasbányászat és a kohászt. A papírgyártás és hajóépítés egyaránt nagy fejlődésnek indult az előző dinasztiákhoz képest. Zheng He, a nagy hajós vezetésével hétszer járt kínai kereskedelmi flotta a mostani délkelet-ázsiai országok térségében. Zheng He flottája több mint 30 országba jutott el.
A Ming-dinasztia uralmának felétől Kínát több ízben zaklatták Japán, Spanyolország, Portugália és Hollandia támadásai.
Nagyot fejlődött a Ming-korban az árugazdaság, mutatkoztak a kapitalizmus csírái is. A dinasztia elején sok volt a háború miatt parlagon hagyott föld. A mezőgazdaság fejlesztése érdekében Zhu Yuanzhang császár ezeket a földönfutó szegényeknek adta csökkentett adóval. A mezőgazdaság fejlődésével párhuzamosan sok addig ismeretlen növény jutott el Kínába: a dohány, az édes krumpli, a kukorica és a földimogyoró. Fejlődött a kézműipar és a művészi porcelánégetés. Nagy számban jelentek meg a tucatnyi szerződtetett dolgozót alkalmazó szövőműhelyek, amelyek tulajdonosai bérelhettek is megfelelő ismeretekkel rendelkező szakmunkásokat, ami a kapitalizmus kezdeteire utal. A kereskedelem fejlődése magával hozta a nagyvárosok kiépülését. Országos nagyvárosok voltak Peking, Nangking, Suzhou, Hangzhou és Guangzhou.
Az állami tisztségviselők kiválasztásában egy merev, sablonos formájú esszéírás lett divat, ami az értelmiségieket szűk látókörűvé tette. Népszerű lett a regényírás, ide sorolhatjuk a nemzetközileg is ismert Vízparti történet, Nyugati utazás, Három királyság krónikája című alkotásokat. Meg kell említeni Xu Xiake „Úti megjegyzések„ című geológiai jegyzeteit, Li Shizhen „Gyógynövények gyűjteménye” című hatalmas terjedelmű orvostudományi művét. Napvilágot láttak Xu Guangqitól az „Agrártudományok lexikonja„, Song Zingxintől az „Ezer Mesterek„ kézműipari gyűjteménye, valamint a hatalmas terjedelmű régi és korai értékes könyveket tartalmazó gyűjtemény a „Yong Le enciklopédia „.
A dinasztia végén súlyosbodott a gazdasági polarizálódás. Kegyetlenné vált az adóztatás, ennek következtében kiéleződtek a társadalmi ellentétek. A „Donglin párt„ néven szervezetbe tömörült főtisztviselők és hazafias szellemű tanult emberek igyekeztek a feszültséget reformmal enyhíteni, és követelték az eunuchok és arisztokraták kiváltságainak korlátozását. Követelésiket kegyetlenül elnyomták ami végül a társadalmi feszültségek fokozódásához vezetett.
1627-ben súlyos elemi csapások sújtották a mostani Shaanxi tartomány területét, a helyi kormányzat ennek ellenére változatlan nagyságú adót akart beszedni, ami végül parasztlázadáshoz vezetett. 1644-ben a fellázadt parasztok lerohanták Pekinget. A trónon ülő Cong Zhen császár felakasztotta magát. Így lett vége a Ming-dinasztiának.